Kommunikáció az ágyban- néha szavakkal is érdemes!

Az emberi kapcsolatok működőképességének egyik titka a kommunikációban rejlik. Ezt napjaink internet uralta világában tudjuk a legjobban. Amennyi előnye van ennek, legalább annyi hátránya, hiszen az üzenetváltások során előszeretettel alkalmazott hangulatjelek és matricák aligha képesek a személyes gesztusokat, és a hanghordozást helyettesíteni. Pedig a metakommunikációs jelek adják meg egy kapcsolat mélységét, egymás megértését. Persze a szavakkal történő önkifejezés is nélkülözhetetlen, ahogy a mondás is szól; Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.

 

Információáradat ellenére tudatlanság

 

Talán sokan vagyunk, akik fiatalon még a tinimagazinok bizonyos rovataiból igyekeztünk összeszedni némi információt a szexualitással kapcsolatban, vagy az iskolai előadásokat mosolyogtuk végig – akkor még személyes tapasztalatok híján. A világ azonban fordult egy hatalmasat, ami azzal is együtt jár, hogy a szexuális élet megkezdése évekkel korábbra tehető, mint egykor. Felmerül azonban a kérdés, hogy ez egyet jelent-e az összegyűjtött tapasztalatokkal, vagy nem jelent mást, mint a fiatalok által gyűjtött strigulákat.

 

Tabuk nélkül

 

Ahányan vagyunk, annyiféleképp reagálunk az erotikára, a másik közeledésére, éppen ezért izgalmas egy új partnerrel ágyba bújni. Ha azonban a kommunikáció e téren nincsen rendben, akkor hatalmas bakik, félreértések, kellemetlenségek sülhetnek ki a dologból, sőt, akár el is mehet két egyébként passzoló ember egymás mellett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár hosszú ideje tartó párkapcsolatokban is akadnak tabuk az ágyban, melyekről egyszerűen nem beszél két ember. Ez nem prűdség, sokkal inkább szégyenlősség kérdése. Nem csak a nők körében vannak olyan területek, melyekről nem mernek beszélni, hanem a férfiak is legalább ennyi komplexussal küzdenek az ágyban.  Mindez nem a partnerek számának függvénye, hiszen a tényleges fizikai része a dolognak eléggé egyértelmű. Az viszont már több kérdést vethet fel, hogy a pár egyik-másik tagja számára mi okoz igazi örömet az ágyban.

 

Szavakkal, mozdulatokkal

 

Gyakran elég csak néhány szó, amivel jelezni tudod kedvesednek, mit szeretnél. Nem megy szavakkal? Vezesd a kezét, mutasd meg neki. Ugyanakkor tény, hogy sokak számára a szókimondás, néha talán kissé trágár módon is, igazi ajzószer lehet az ágyban.

 

Rossz szex=megcsalás?

 

Nem ritka azonban, hogy a gátakat képtelen valaki átlépni magában, s így megfosztja párját és saját magát is az igazán élvezetes szexualitástól. Az erotika mindkét nem számára lényeges, de valljuk be, a férfi inkább szexorientált, és hajlamos máshol keresni vágyai kiélését, ha otthon nem tudja megtenni azt. Hiba volna általánosítani, hiszen vannak nők, akik messze forróbb vérmérséklettel rendelkeznek a férfiaknál, de tény, hogy ritkábban lépnek arra a bizonyos tévútra.

 

Persze nem általánosítható a dolog, és a visszafogott szexualitás korántsem jelent egyet a biztos megcsalással, mégis hasznos lehet, ha beszélgettek, vagy akár egy film, könyv, cikk kapcsán jön a téma. Ha tudjátok, mi húzza fel igazán a másikat, kísérletezhettek, ettől pedig jó esetben izgalmas marad a szex párkapcsolaton belül is. Arra azonban figyelj, tartozz bármelyik nemhez is, hogy olyanba ne menj bele kedvesed kedvéért, ami nem okoz örömet számodra, vagy egyenesen undorodsz tőle. Ennél kevés lelombozóbb dolog létezik, hiszen a test és a metakommunikációs jelek adott helyzetben biztosan nem hazudnak. Egy biztos, ha az ágyban rendben vannak a dolgok, akkor az a bizonyos harmadik is ritkábban férkőzhet be a kapcsolatba.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás